Vannak élményeink, érzéseink, amelyeket mintha „láthatatlanná” tettünk volna magunk számára. Nem beszélünk róluk, nem emlékszünk rájuk pontosan – mégis alakítják a mindennapjainkat. Ezek az elfojtások sokszor a gyerekkorban alakultak ki, amikor nem volt biztonságos megélni bizonyos érzéseket. A kérdés: miért olyan félelmetes ma szembenézni velük, és hogyan segíthet az együttérző feltárás terápia, és az Ultrarövid terápiás konzultáció ebben?
Az elfojtás védelmi mechanizmus
A psziché egyik alapvető működése, hogy megpróbál minket megóvni a túl nagy fájdalomtól. Ha gyerekként azt tapasztaltuk, hogy a haragunk, a szomorúságunk vagy akár az örömünk nem elfogadható, akkor ezek az érzések „tiltólistára” kerültek.
- Megtanultuk visszafogni magunkat.
- A testünkben azonban nyomot hagytak.
Az elfojtás tehát eredetileg védelem volt – de felnőttként már sokszor akadállyá válik, hiszen távol tart minket a saját belső valóságunktól.
Miért félünk ma is tőlük?
Amikor valaki elkezd közeledni ezekhez az elfojtott részekhez, gyakran jelenik meg félelem:
- „Mi lesz, ha eláraszt?”
- „Mi lesz, ha kiderül, hogy nem vagyok elég jó?”
- „Mi lesz, ha elveszítem a kontrollt?”
Ez a félelem teljesen érthető: hiszen egykor valóban nem volt erőnk szembenézni ezekkel az érzésekkel. Felnőttként azonban már megvan a kapacitásunk – csak a múlt reflexei még mindig bennünk élnek.
Hogyan segít az együttérző feltárás?
A Compassionate Inquiry és az Ultrarövid Terápia közös pontja, hogy nem erőltetik az áttörést.
- Finoman, testérzeti fókuszon keresztül közelítenek.
- Mindig tiszteletben tartják a kliens tempóját.
- Nem „feltépni” akarják a sebet, hanem óvatosan rámutatni: itt van valami, ami figyelmet érdemel.
Ezért a folyamat közben a félelem fokozatosan csökken, és helyét átveszi a kíváncsiság, majd az enyhülés.
Példa a gyakorlatból
Egy kliens arról számolt be, hogy mindig feszült, ha konfliktushelyzetbe kerül. A felszínen haragnak tűnt – de amikor teret kapott a testérzeti figyelemben, kiderült, hogy mély szomorúság rejlik mögötte. Gyerekként nem lehetett sírnia, mert ezért megszidták. A szomorúság tehát elfojtódott – de a harag formájában újra és újra megjelent.
A felismerés után nem kellett „küzdeni” a harag ellen. A szomorúság elfogadása oldotta fel a belső feszültséget.
Az első lépés: biztonság
Az elfojtásokkal való munka nem arról szól, hogy mindent azonnal felszínre hozzunk. Az első és legfontosabb, hogy a kliens biztonságban érezze magát – legyen tér a lassú közeledéshez, és lehessen megtapasztalni, hogy a nehéz érzések elbírhatók.
Összegzés
Az elfojtások egykor megvédtek minket – ma azonban sokszor akadályoznak abban, hogy teljesebb életet éljünk. A velük való szembenézés félelmetesnek tűnhet, de együttérző kísérésben és testérzeti fókuszban óriási felszabadulást hozhat.
Zárás
Ha úgy érzed, nálad is jelen vannak elfojtások, amelyek akadályoznak a mindennapjaidban, érdemes megtapasztalnod, mit adhat egy Ultrarövid terápiás konzultáció.
További részletek ITT
