Miért olyan nehéz szembenézni az elfojtásainkkal?

UT_Egyutterzo_feltaras_terapia_blogcikk_4.png

Vannak élményeink, érzéseink, amelyeket mintha „láthatatlanná” tettünk volna magunk számára. Nem beszélünk róluk, nem emlékszünk rájuk pontosan – mégis alakítják a mindennapjainkat. Ezek az elfojtások sokszor a gyerekkorban alakultak ki, amikor nem volt biztonságos megélni bizonyos érzéseket. A kérdés: miért olyan félelmetes ma szembenézni velük, és hogyan segíthet az együttérző feltárás terápia, és az Ultrarövid terápiás konzultáció ebben?

Az elfojtás védelmi mechanizmus

A psziché egyik alapvető működése, hogy megpróbál minket megóvni a túl nagy fájdalomtól. Ha gyerekként azt tapasztaltuk, hogy a haragunk, a szomorúságunk vagy akár az örömünk nem elfogadható, akkor ezek az érzések „tiltólistára” kerültek.

Az elfojtás tehát eredetileg védelem volt – de felnőttként már sokszor akadállyá válik, hiszen távol tart minket a saját belső valóságunktól.

Miért félünk ma is tőlük?

Amikor valaki elkezd közeledni ezekhez az elfojtott részekhez, gyakran jelenik meg félelem:

  • „Mi lesz, ha eláraszt?”
  • „Mi lesz, ha kiderül, hogy nem vagyok elég jó?”
  • „Mi lesz, ha elveszítem a kontrollt?”

Ez a félelem teljesen érthető: hiszen egykor valóban nem volt erőnk szembenézni ezekkel az érzésekkel. Felnőttként azonban már megvan a kapacitásunk – csak a múlt reflexei még mindig bennünk élnek.

Hogyan segít az együttérző feltárás?

A Compassionate Inquiry és az Ultrarövid Terápia közös pontja, hogy nem erőltetik az áttörést.

  • Finoman, testérzeti fókuszon keresztül közelítenek.
  • Mindig tiszteletben tartják a kliens tempóját.
  • Nem „feltépni” akarják a sebet, hanem óvatosan rámutatni: itt van valami, ami figyelmet érdemel.

Ezért a folyamat közben a félelem fokozatosan csökken, és helyét átveszi a kíváncsiság, majd az enyhülés.

Példa a gyakorlatból

Egy kliens arról számolt be, hogy mindig feszült, ha konfliktushelyzetbe kerül. A felszínen haragnak tűnt – de amikor teret kapott a testérzeti figyelemben, kiderült, hogy mély szomorúság rejlik mögötte. Gyerekként nem lehetett sírnia, mert ezért megszidták. A szomorúság tehát elfojtódott – de a harag formájában újra és újra megjelent.
A felismerés után nem kellett „küzdeni” a harag ellen. A szomorúság elfogadása oldotta fel a belső feszültséget.

Az első lépés: biztonság

Az elfojtásokkal való munka nem arról szól, hogy mindent azonnal felszínre hozzunk. Az első és legfontosabb, hogy a kliens biztonságban érezze magát – legyen tér a lassú közeledéshez, és lehessen megtapasztalni, hogy a nehéz érzések elbírhatók.

Összegzés

Az elfojtások egykor megvédtek minket – ma azonban sokszor akadályoznak abban, hogy teljesebb életet éljünk. A velük való szembenézés félelmetesnek tűnhet, de együttérző kísérésben és testérzeti fókuszban óriási felszabadulást hozhat.

Zárás

Ha úgy érzed, nálad is jelen vannak elfojtások, amelyek akadályoznak a mindennapjaidban, érdemes megtapasztalnod, mit adhat egy Ultrarövid terápiás konzultáció.
További részletek ITT

Picture of Dr Utassy Gábor

Dr Utassy Gábor

Dr. Utassy Gábor Ultrarövid terápiás konzulens orvos vagyok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

James_Hollins_Neurozis_Ultrarövid_terápia_Utassy_Gábor

Neurózis, Hollis, Ultrarövid Terápia®

James Hollis, jungiánus analitikus, a neurozist az individuáció akadályaként írja le, amelyek mély pszichológiai konfliktusokból erednek. A neurozis tünetei széleskörűek, beleértve a szorongást, depressziót, és kapcsolati problémákat. Hollis a mélypszichológiai megközelítést hangsúlyozza, mely magában foglalja az önismeret fejlesztését és a tudattalan tartalmak feldolgozását. Ezzel szemben az Ultrarövid Terápia gyors, célzott beavatkozásokkal kezeli a kliensek akut problémáit, összpontosítva a lényegi akadályok leküzdésére.

Tovább olvasom »